Részlet  A vörös nyelvű párduc című regényből

Fúj a szél, fújja a havat, két kislány rohan egymás után a pusztán. Kergetőznek. Innen nézve legalábbis úgy tűnik. Tíz-tizenegy évesek lehetnek. A síki faluban laknak, most ért véget épp a tanítás. Bedobták a táskájukat a tornaterem öltözőjébe, ott lesz majd a tornaedzésük. Mindketten világhírű sportolók szeretnének lenni.

Most azonban versenyt futva rohannak egyenesen a kettős kút felé. A szél pirosra csípi az arcukat, egyik bájosabb a másiknál.
De mi keresnivalójuk a kútnál?
Nem keresnek semmit, csak van egy közös szenvedélyük: ha fúj a szél, kiszaladnak a pusztába, és addig pörögnek-forognak, amíg elszédülnek.
Szeretnek szédülni.
Buta kislányok.
És amikor forognak, és búgócsigázik előttük a világ, mindenféle bolondos fantáziaképeket látnak. Ezeket megosztják egymással, és olyan jól viháncolnak, hogy nevettükben a földre esnek. Magukhoz térvén imbolyogva feltápászkodnak, és ott folytatják gyermeki életük epizódját, ahol abbahagyták.
Edzésre mennek.
Szakkörre mennek.
Versenyre mennek.

Klára, a magasabbik, örül, ha nem kell otthon lennie. Hat kistestvére van, egy csélcsap apukája, meg egy sopánkodó, betegeskedő anyukája. Klárának be kell segítenie mindenbe, mos, főz, takarít, vigyázza a testvéreit. Azt mondja, ha felnő, neki nem lesz egyetlen gyermeke sem, az már tuti biztos. 
Elég volt a babázásból.
Meg a nyafogó kölykökből.
Gyűlölöm őket.
Mostanában azt pedzegeti, hogy ügyvéd lesz.
Azért, mert azok sokat keresnek, feleli, amikor kérdezik. 
Sok pénzt szeretne keresni, szép ruhákban szeretne járni, és olyan férjre vágyik, aki nem hasonlít semmiben az apukájához.
Legyen hűséges.
Legyen megbízható.
Legyen rettenthetetlen.
Azt is mondja még, hogy ha egyszer elmegy, a közelébe se jön ennek az ótvar pusztának.
Nincs itt semmi, csak a nagy büdös semmi.
Szél meg gaz.
Minden mennyiségben.

De kár ilyen előre szaladni, még csak ott pörög a két kislány. Patrícia, a bogárfekete hajú, igéző szemű Risa, ahogy becézik, el van kissé kényeztetve. Édesanyja a ruha- és ajándékbutikban dolgozik, sokat keres, és majdnem az egészet imádott kislányára költi. Risa semmit sem vesz fel kétszer, mindig új ruha van rajta. Menőbbnél menőbb cuccok.
Hogy csinálja?
Hát úgy, hogy amit felvesz, az megy vissza a butikba, el lehet még adni attól. Senki sem veszi észre, hogy már volt valakin. Legfeljebb annyi látszik, hogy sokszor felpróbálták. Az meg ugye nem tilos. Risának van egy ölebe, egy cuki kis vörös yorkshire terriere fején rózsaszín masnival. Úgy hívják, hogy Kimberli. Roppant intelligens, így nem sok gond van vele. Aprócska termete ellenére nem fél sem embertől, sem állattól. Hihetetlenül vakmerő bír lenni. Képes a nála sokkal nagyobb testű kutyáknak is nekirontani.
A kis bolond.
Csak meg ne járja egyszer.
Emellett igen önfejű és makacs. De még ennél is jellemzőbb, hogy igazi luxuskutya.  És Risa is, Klára is nagyon szeretnének majd luxusban élni, ha felnőnek. Szappanoperás luxusban. Klárának is lesz majd ölebe, ha elvégzi az egyetemet és sokat keres. Nem egyet, hanem egyenesen hármat fog venni. Úgysem akar gyereket. Most viszont örül, hogy kap egy használt bakancsot a nagynénjétől, mert ez a csizma, ami most rajta van, lyukas is, ronda is. Átázik a hóban.
Mégis Risának a nehezebb, mert ő cigány kislány.
Ahhoz képest, hogy cigány, nagyon is rendes.
Okos, igyekvő.
Kár, hogy cigány.
Csak cigány marad az, aki egyszer cigánynak született, vehet fel akármilyen göncöt.

Ilyet, meg ennél durvább dolgokat is mondanak az emberek. Risa úgy tesz, mint aki nem hallja, csak az a baj, hogy hallja. De nem érdekli. Klára a legjobb barátnője. Klára, aki a legokosabb az egész pusztán, akit mindenki irigyel, mert sorra nyeri az országos versenyeket. Nemcsak tornából, hanem mindenből. Nem is érti az ember, hogy lehet valaki ennyire tökéletes. Risa is jó tanuló, illetve jeles, de a kitűnő az más, az azt jelenti, hogy valaki még a tanároknál is okosabb.
Mit látsz?, kiabálja Risa Klárának, miközben pörögnek a hóesésben. Egy párducot, egy tarka párducot. Piros a nyelve, és kerget, jaj, mindjárt elkap. És hangosan nevetnek, össze-összekoccannak pörgés közben, aztán eltávolodnak egymástól.
És te?
Egy lila selyemfalú szobát, hófehér aranyozott bútorokat, de nincs a szobán ajtó, csak ablak.
Segítség!
Segítség!
Vihognak, kacagnak, nevetnek. Nagyon szeretnek nevetni. Nevetni muszáj. A nevetés olyan, mintha frissen pergetett akácmézet nyalogatna az ember, először csak a nyelvén érzi, aztán egész belsejét átjárja a napfény selyemsárga íze.

Nyarak, telek rohannak át a pusztán, mint ijesztő nagy árnyékok, sötét árnyat vetnek a rónaságra. Klára és Risa barátságát kezdi kóstolgatni az idő.
Ízlik neki.
Ez finom.
Kérek még egy falatot.
Ne ilyen kicsit, nagyobbat.
Lassan elfogy az egész.
Tizenhárom évesen már alig köszönnek egymásnak. Tizennégy évesen örökre összevesznek. Tizenöt évesen kelletlenül kibékülnek. Risa igazi kis nő Klárához képest. Tökéletes a sminkje, a dekoltázsa mellett nem tudnak elmenni a fiúk és a férfiak úgy, hogy ne felejtenék rajta a szemüket. De a nők sem. A lányos anyukák irigykednek rá, a fiús anyukák meg igyekeznek eltakarni terebélyesedő testükkel a fiacskájuk elől.
Risa minden porcikája élvezi, hogy nőnek született. Hogy nő lett. Törékeny, karcsú. A haja a fenekét verdesi. Nem növeszti, csak nő a csillogó fekete hajzuhatag. Nem is csoda, hogy nyáron a puszta központjában szemet vetettek rá a férfiak. Az egyik még ajánlatot is tett, pedig ott volt a felesége, csak elment a mosdóba, és Risára bízta az ölebét. Risa elkezdte simogatni, magához ölelte, aztán a férfi is nyúlt a kiskutyához, de direkt úgy, hogy megérintette Risa mellét. Risa ledobta a kutyát, és olyan patáliát csapott, hogy zengett az egész helyiség. Aztán még ő jött ki sárosan az ügyből, a főnöknője kioktatta, legközelebb ne vegyen fel ilyen mélyen kivágott blúzokat, mert attól becsavarodnak a férfiak, és nem tudnak maguknak parancsolni. Tetszik, nem tetszik, ez van. A nőknek kell észnél lenniük. Risa viszont nem hallgatott rá, neki ne mondja meg senki, hogy mit vegyen fel. Úgy öltözködik, ahogy neki tetszik.
Kész.
Punktum.

Az első olvasói vélemény:

Nagyon szép írás ! Az első mondat elolvasása után már lebilincsel, s nem lehet abbahagyni. Gratulálok !