„Sokszínű nyelv, veretes mondatok, pajzán szleng. Mai ponyva a regény józan világlátással, sok humorral. Végre egy olyan könyv, aminek elolvasása után nem akarunk a Dunának menni.”
„Érzéki, bolondos, de okosan rakoncátlan.”
Magyar Nemzet, Major Anita


Kritikák



Videók




Olvass bele


Huszonnegyedik fejezet (részlet)


amelyben Matyi igazi európai turistaként barangol Portugáliában. Belegabalyodik egy Mária-menetbe, aztán egy Sissi fun-clubba, a végén pedig könnybe lábadt szemmel igazi szerelmi horrormese hallgatója lesz. Rájön, hogy szerelmesnek lenni hihetetlenül nagy kockázattal jár, még akkor is, ha király az ember.

Na, tudod, kinek meséld ezt be, kisapám, mondta Ricsi Matyinak, amikor visszavitték a személyes holmijukat a szálláshelyre. Majd pont veled randizik egy ilyen vörösbegy?, ébredj már fel! Matyi nem is magyarázkodott, egyetlen vágy vezérelte, hogy visszaérkezzenek Nazaréba fél hatig. Mert úgy döntöttek, elmennek megnézni Obidost. Jövetben meg Alcobaca templomába is beugranak, délután pedig irány a tengerpart. Vagyis hát az óceánpart, de mivel Nazaréban ezt mindenki sea-nek mondta, ők is tengerről beszéltek. A szállásadó nénitől kaptak egy térképet, meg egy angol nyelvű prospektust a két városról, nem volt más hátra, mint hogy beüljenek a Luckpack teherautóba. Obidos néhány kilométerre feküdt az óceántól Leiria kerületben. Félúton sem jártak még, amikor valahogy bekeveredtek egy kis faluba, de Portugáliában minden falut városnak mondtak, tehát egy városkába. Kicsit furcsállták, hogy egy teremtett lelket sem találnak az utcákon, és nem tudnak útbaigazítást kérni senkitől. Leállították az autót, és gyalog indultak a város főterére. Alig mentek pár utcányit, megoldódott a talány, nem halt ki a város, csak minden lakosa a főutcán tolongott. Egy virágözönnel díszített Mária-szobrot cipelt négy férfi, mögöttük a város apraja-nagyja. Hej, bámulódott a három magyar szegénylegény, hát most kihez forduljanak útbaigazításért. A menet előtt andalgó fehér csipkébe öltözött papokhoz elég nagy faragatlanság és szentségtelenség lett volna odamenni. Így hát oldalról besodródtak a menetbe, lesz, ami lesz, előbb-utóbb csak kiizzadja magát a helyzet. Ki is izzadta. Obidos?, kérdezte Matyi egy testes asszonyságtól, akinek a feje tetején egyáltalán nem volt haj, és ahogy rásütött a nap, fényesen csillogott. Az asszony keresztet vett, imára kulcsolta a kezét, és becsukott szemmel, lehajtott fejjel szinte kővé merevedett. De nemcsak ő állt meg, hanem az egész menet, és mozdulatlanul, ritmusos mondatokat mormolva dicsérték Máriát. Hát ennél még a dzsipiesszel is többre megyünk, súgta Ricsi, húzzunk innét. Indulni akartak, de a menet észrevétlenül összezárt, egy életük, egy haláluk, maradniuk kellett. De végre! A tömeg újra nekiindult, egy kínálkozó mellékutcánál viszont csinos kis egérút kellette magát. A három alkalom szülte turista összenézett, és uccu neki, vesd el magad, elkezdett futni a szabadság felé. De mit ad Isten! Itt meg vagy ötven nő, a tízéves kislánytól a nyolcvanéves néniig, jött szembe velük maskarába öltözve. Obidos városát keressük, fordult Matyi egy középkorú hölgyhöz, akinek vérvörös szív alakúra volt festve a szája, magyarok vagyunk, eltévedtünk. A nő szó nélkül Matyi nyakába borult és angol nyelven szólt hozzá. Azt mondta, ez nem lehet véletlen, ők az Erzsébet királyné emlékmenet, és Sissi iránti rajongásukat ezen a napon minden évben kimutatják azzal, hogy a királyné stílusában felöltöznek. Hát Matyi elég nehezen tudta elképzelni, hogy egy valahai királyné ilyen kacatokat vett volna magára. Az jó, mondta, nagyon jó, de mégis, megmondanák már végre, merre haladjanak tovább. Egy feltétellel, felelte a nő, megmondják, de előbb válasszon a három fiatalember egy díjnyertes Sissit. Még csak ez hiányzott, ezek valami ingyenzsűrizésre akarnak itt rávenni bennünket, mondta Ricsi.
Ötven nőt végigmustrálni egyáltalán nem könnyű feladat, még akkor sem, ha királynőnek van öltözve mind. Ricsi hangosan káromkodott, és a káromkodás szüneteiben kedélyesen fütyörészett, miközben bámulta a hölgyeket, Matyi elkezdett csuklani, Tüsi meg csak vigyorgott. Jó, legyen ez itt, ni, mutatott Ricsi egy talpig pöttyösbe öltözött nagymamakorú fehér csipkenapernyős hölgyre, akinek fészekszerű kontyán féloldalra csapott kalap díszlett, melyen öt műanyag kismadár üldögélt, csak haladjunk már. A hölgy elmosolyodott, és kezét csókolásra nyújtotta. Csókold már meg a kezét, te szerencsétlen, biztatta Ricsit Matyi, ne legyél már tapló.
Maradt tehát a dzsipiesz. Matyi egész odaúton azon gondolkodott, amit nagyapjától hallott, hogy Vidróczkinak is volt némi afférja Erzsébet királynéval. A fogdából kérette ki a szép világi dáma, illetve, díva, mert már oly sokat hallott róla, hogy szerette volna látni élőben is. Vidróczki a nagy találkozásra megborotválkozhatott, megfürödhetett, új gúnyát kapott. Amikor a királyné elé vezették, egy szúrós tekintetű vadmagyar férfi állott Erzsébettel szemben. A betyár állítólag becsmérelte az asszony hites urát, amiért nem elégítteti meg gyönyörű feleségét, és nem szán rá elég időt. Ha én lennék a maga férje, kezdte Vidróczki, hajaj, hát én egyetlen éjet sem maradnék távol az ország gondjai miatt, ha két ilyen gyönyörű szempár és karcsú derék várna. Sissi kedvesen mosolygott, és volt ott még állítólag néhány pillanat, mely egymás szemének mély nézésével tölt. Hogy mi igaz belőle, mi nem, nem tudni, a krónikaírók nem igazán szóltak róla. Ez érthető, hisz az emberek akkoriban is féltették az állásukat, nem volt érdemes kukoricázni a munkaadókkal abban a században sem.

Tizenharmadik fejezet (részlet)


amelyben Matyi beáll dolgozni. Nem szűnő vágy ébred benne bizonyos tetovált fenekű Viki iránt. Szerelmi légyottjukhoz két násztáncot járó halacska asszisztál. Geda Jocó pedig lefutja élete legnehezebb körét.

Matyi nem is képzelte, hogy a belváros szívében ilyen kis testoázis létezhet. Már az előtér sem volt szokványos. Pálmafák, természetesen cserepekben, csobogó szökőkút, akvárium teli szebbnél szebb halakkal, mediterrán tájat ábrázoló poszterek. De ez még hagyján, narancssárga bőrfotelokban jobbnál jobb testű fiúk és lányok cseverésztek a fehérje- és kalóriabevitel optimális arányáról. Mi tagadás, Matyink örült, hogy nem szólítják meg, mert nem igazán tudott volna hozzászólni a témához. Előzékenyen tolta a bolyhos felmosópamacsot a lányok lába közé, közben sűrűn elnézéseket kért. A Flex tornaklub sötétkék pólóját viselte, hozzá fehér nadrágot. Jól állt rajta az egyenruha, mindenki sportmasszőrnek nézte. Nem, nem én csak takarítok, felelte ilyenkor szabadkozva. Munkaidő után korlátlan ideig használhatta a kondigépeket és a szaunát. Akár rommá is gyúrhatta volna magát, de Matyi nem nem volt bolond, látott ott épp elég gyúrásba ölt fiatal életet. Elkezdett ésszerűen edzeni, s pár hét múlva azt vette észre, hogy megnézik az utcán a nők. Szűk ingeket vett fel, haját hosszabbra hagyta, és bajuszt növesztett. A bajusz tette-e vagy a csendesen növekvő izomköteg, nem tudni, tény, hogy szemet vetett rá Viki, az egyik nagyon csinos recepciós lány. Vikinek bronzbarnára szoláriumozott bőre, szalmasárga haja és hatalmas barna szeme volt. Aki abba a buja barna szembe belenézett, de úgy komolyabban, az egy ideig nem kívánta az ételt, csak a lányt. Matyi is belenézett, nemcsak kollegiálisan, hanem illegálisan. Mert Vikinek volt barátja, aki szintén a klubban dolgozott, úgy hívták, hogy Kismancs. Kismancs foglalkozására nézve személyi edző volt, fel lehetett hívni, és időpontot lehetett tőle kérni. Furcsa totyogós volt a lépése, úgy is lehetne mondani, hogy kacsás, de egy minirobot is megirigyelhette volna recsegő-ropogó járását. Valósággal bolondja volt Vikinek, mi több, tulajdonának tekintette. Állítólag, mert beszélték a klubban többen is, szóval állítólag arra akarta rávenni a lányt, hogy nagyobbíttassa meg a mellét, és a felső ajkát párnáztassa ki egy kicsit, a cehhet majd ő állja. Ezért is vállalt huszonnégy órás szolgálatot. Ha valaki, mondjuk, hajnali fél háromkor akart edzeni, Kismancs a rendelkezésére állott. És hihetetlen bár, de igaz, nagy Budapest városában nem egy, nem kettő, hanem sok-sok munkától tikkadt, magánéleti kudarcoktól gyötört kuncsaft kereste Kismancs éjszakai szolgáltatásait. A munkastílusát leginkább a felfokozott agresszió, és az empátia teljes hiánya jellemezte. Nem tett kivételt ember és ember között. A menő bankárt épp úgy lepuhaköcsögözte, mint az étkezési utalványától időszakosan megfosztott nervózus szociálpedagógust. Mutasd az izmaidat, és megmondom, ki vagy. Ez a szlogen állt a névjegykártyáján, melyet Matyi elcsent a recepciós pultról. Gondolta, stílusosabb, ha telefonon egyeztet vele, mert Kismancs nagyon komolyan vette a munkáját, nem lehetett a teremben csak úgy leszólítgatni. Nem látod, b… m…, hogy dolgozom, vagy adják rád szemüveget?, kiabálta, ha valaki óraadás közben megszólította.
Matyi nagyon kívánta már Kismancs barátnőjét, de nem mert közeledni. Különösen azóta ette a fene utána, amióta a lány felállt egy székre a pulton belül, hogy a felső polcról levegyen valami energialöttyöt. A topja felcsúszott, a csípőnadrágja lecsúszott, s a feneke két partja közti keskeny résből egy elképesztően szemrevaló színes lepke bújt elő és bontogatta szárnyacskáit. A tetoválás olyan erővel taglózta le, majd állította fel Mátyásunkat, hogy jobbnak látta, ha eloldalog a vödrével és egy félreeső helyen, nyugodtabb körülmények között folytatja a kefélgetést. Gondolatban lejátszotta magában a küzdelmet, és valahányszor a game overhez ért, mindig magát látta K.O.-val kiütötten a ring szőnyegén. Hiába volt közöttük legalább harminc centi az ő javára, Kismancsot nyilván a féltékenység és düh tüzelte volna, nem beszélve arról, hogy valami küzdősportra is járt. Nem maradt Matyi számára semmi, csak a furfang és a józan paraszti ész. Igen, igen, felmerült benne a kódex is, mégiscsak egy nehéz helyzet előtt állt, melytől nagyon félt. De a vágy, hogy tenyerébe vegye azt a tarka pillangót, és addig duruzsoljon neki, amíg el nem repül, a félelmén is túltett. Órát kért Kismancstól, de a felajánlott időpont nagyon távolinak tűnt, elő kellett hát jönnie az igazsággal. Hát mért nem ezzel kezdted, haver?, kérdezte Kismancs a telefonban, kollégának felárral szoktam és lehetőséghez képest rögtön. Matyi nem örült túlzottan a telefonbeszélgetésnek, mert Kismancs módfelett szimpatikusnak és emberinek tűnt, most ennek nyúlja le a nőjét? Hogy venné az ki magát? Matyi két tűz között égett, tüzelte a vágy balról, perzselte a lelkiismeret-furdalás jobbról, moccanni sem bírt. Vikivel viszont egyre több időt töltött, egyre többet röhögcséltek a pultnál. Véletlenül épp akkor ment Viki a személyzet számára fenntartott iroda felé a sötét folyosóalagúton, amikor Matyi épp a követ mosta ott. Össze-összekoccantak párszor, mindig ugyanabba az irányba.