Halász Margit:

Három kendermagos

Gócsekfalván ma hajnalra eltűnt két tyúk meg egy kakas. Kendermagos volt mind a három. Szegény Trézsi néni mióta megtudta, egyfolytában imádkozik. Meg káromkodik. Mert, hogy falubeli tette, az hétszentség. Gondolja is, kicsoda, csak nem mondja. Nem szabad. Mi lenne utána vele? Meg aztán egyszer már tévedett, pár éve, amikor a búvárszivattyújának lába kélt. Fél évig alig mert az utcára menni. Hogy miért? Mert félt. Megizenték neki elég érthetően, hogy nincs kecmec. A saját macskáját karóba húzva találta egyik reggelre. A kis Tigrist. Illetve akkor már öreg volt, a fél szemére vak, de hát épp ezért sajnálta annyira nagyon. Most meg a három tyúk. Vagyis hát egy kakas is van közöttük, de az már nem egrisztál, ahogy Trézsi néni mondja.

Trézsi néni a nyolcvanhetediket tapossa, a fia Németországban hentes, a lánya meg, a lányáról meg jobb nem is beszélni. Elitta az már az eszét. Miért, miért? Hát mert meghalt az ura. Pedig nem is volt az olyan nagyon jó ember. Akkor meg miért bolondult bele? Éppen ásás közben érte a halál, a kertben talált rá a felesége. A cigarettája még égett a szája sarkában, úgy ment a Jóistenhez. Menne már Trézsi néni is örömest oda fel, imádkozik érte eleget. De úgy látszik, a Jóisten nem áll szóba vele. Elfelejtette volna, hogy ismerik egymást? Pedig puszipajtások voltak. Kislányként a pap mellett ministrált. Aztán jött az a hosszú pausza, ahogy Trézsi néni mondja. Ki tehet arról? Ő biztosan nem. Na, azóta szokott rá a káromkodásra, amely mindig akaratlanul ugrott ki a száján. Mint most is. A nehézséges nyavalyába már! Az a három kendermagos tartotta életben. Nappal. Éjjel meg a csipkehorgolás. Mert nem aludhat itt a faluban nyugton az ember, a feje felül is lelopják a házat. Vagy legalábbis a tetőt, ahogy a Tagyi Janiét is elhordták egyik éjszaka. De ha fényt látnak, legalább a házba nem mennek be. Igaz, az ő kerítését is felszedték, de nem ám egyszerre, hanem apránként. Öt éjszakájukba került, emlékszik jól, épp végzett az ötödik csipkével. Mert újabban rászokott a horgolásra, hogy ne aludjon el. A szeme még hála Istennek jó, bár cérna nem nagyon van. Egy idő után le kell fejteni a készeket, hogy legyen belőlük megint nyersanyag. Sziszifüszi munka, ahogy Trézsi néni mondja, de legalább múlik vele az éjszaka.

Lánykorában is sokat horgolt. Kis tyúkokat és kakasokat. Meg rózsákat. Egész csokorra valót. Fehér volt mind, még a bimbók is. Megvannak tán valahol. Hol is? Már nem emlékszik pontosan. Milyen kelekótya is tud lenni az ész. A horgolást is elfelejtette. Illetve nem volt hozzá türelme évtizedekig. De addig-addig próbálgatta, mígnem rájött megint a nyitjára. De nagy úr is a félelem! Egyből lett türelme a kispálcákhoz meg a nagypálcákhoz. Ó, az a három kendermagos! Mi lesz most vele? Kivel fog eztán beszélgetni, mert azok szóról szóra értették, amit mond nekik. Leginkább az udvarlóit szerették hallgatni, amikor fehér nadrágosan ölre mentek érte. Mert szép lány volt nagyon. Az lett a veszte, hogy túlságosan is szép. A velekorú falusiak már vén egyoldalú gyagyák, nem lehet velük tisztességesen kommumikálni, ahogy Trézsi néni mondja. Nem úgy, mint a tyúkokkal. Azok olyan figyelmesek, hogy még kotkodácsolni sem mernek közben. Csak bólogatnak a fejükkel előre meg hátra, mintha szemet csipegetnének. De nem, nincs ott semmi szem, nem ad nekik, csak miután végighallgatták.

Jaj, jaj, mi lesz most? De tényleg. Kerítés nélkül lehet élni, de beszélgetés nélkül hogy? Ilyen jószága ritkán adatik az embernek. Pedig hogy vigyázott rájuk. Körbeláncoltatta az ólat, arra meg nagy szürke biztonsági lakatot rakatott. Erre kibontják a téglafalat. Mondta az ügyeletes tiszt is. Mert ő nem bírt odabicegni, mert félt, félt, hogy éri ott valami a nagy idegtől. Valami szívdöccenés vagy agyroppanás. Mennyi, de mennyi ideget kell megennie az embernek egy életen által. Legalább öregkorára lenne nyugta, de nem, akkor sem lesz.

Nonszesz ez az egész élet. Ő inkább lekapcsolja a villanyt. Lesz, ami lesz. Úgy sincs ereje már horgolni. Minek? Vigyék a házat a feje felől! Meg őt is. Minél előbb. A három kendermagos után. Ahogy Trézsi néni mondja.

( A novella az Élet és Irodalom tárcapályázatának oklevelet kapott darabja.)