Az asztalnál ült a család, nagynénik, nagybácsik, késve érkeztem, kipirultan, csak úgy belestem a párás ajtóüvegen, Laci volt terítéken, Laci, akit mi gyerekek mindannyian tegeztünk, mi, akiknek még a lyukból előbújó tücsköt is magáznunk kellett, Laci bácsi, vicces is lett volna. 
Hát ezért tartottak gyülést, hogy miért éppen nálunk, azt nem tudom, hogy így új év előtt, a családja, a testvérei előtt tegyen fogadalmat, hogy megkomolyodik, meg is házasodhatna már, benne van az időben, a többi férfirokon katonaság után furcsa módon megtalálta a párját, csak ő nem, hát keresse jobban. 
Meg aztán a nyári és téli időszámítás semmibe vevésével se szégyenítse a családot, micsoda dolog, bemegy a faluba ügyet intézni, és cirkuszt csinál, hogy a nap állása szerint még nyitva kellene lennie a hivatalnak, nehogy már egy idióta funkcionárius állapítsa meg, hogy mikor van négy óra, mikor évmilliók óta ugyanakkor van, négy órakor. 
A párás üvegen át lestem, tettem-vettem a konyhában és összevillant a tekintetünk, nem értettem, milyen jogon ül törvényt felette bárki is, az meg hogy keresi a világegyetem titkát és feljegyzéseket készít ahelyett, hogy látástól vakulásig dolgozna a földeken, kifejezetten tetszett, meg az is, hogy egy fekete Pannóniával vagánykodik, és elképesztő mennyiségű hajzatát gótikus homloka mögé fújja a szél.
Hát igen, a haja is, nem igaz, hogy a családban mindenkinek megfelel a Csikai bácsi fodrászmunkája, csak ő az a kényes ízlésű különc, hogy Debrecenben nyirat, vagy Ózdon, de oda már ugye nem mehet vissza, eljátszotta a becsületét, valamelyik városszéli kukoricásban a technika cserbenhagyta őket, mármint a motor technikája, az asszony nem tudta tartani az időt, a többit el lehet képzelni. 
Laci csak ült, nem szólt, a karóráját nézte, láttam, hogy morzsolgatja a felhúzóját, bolond kölyök, mondta apám két hónappal később a cserépkályha csendjében arcát keze közé rejtve fel-felszipogva, bolond kölyök, igazad volt, a négy óra az mindenhol négy órakor van.